[ Pobierz całość w formacie PDF ]

ordított, hogy Doon még az üvegen keresztül is tisztán hallotta a szavait:
 Ÿ az! Fogják el!
Lina egyetlen pillanat alatt irányt változtatott. Visszafelé kezdett rohanni a Pibb utcán,
befordult az Iskola utcán a Bilbollio tér irányába, végül eltQnt Doon szeme el1l. Az 1rök
természetesen hangos kiáltások közepette üldöz1be vették. Doon figyelte, mi történik, és
közben rosszullét környékezte a félelemt1l. Lina sokkal gyorsabb, mint 1k  intette
nyugalomra saját magát.  Lehagyja 1ket& mindenféle búvóhelyet ismer a városban. Jéggé
dermedten állt az ablak mellett, még lélegzetet sem mert venni. Nem fogják elkapni! 
mondogatta magában.  Biztos vagyok benne, hogy nem kapják el!
16. fejezet
A dalok
Amikor Lina meghallotta az 1rök kiáltását, jeges rémület hasított belé. Sebesebben rohant,
mint eddig bármikor egész életében, a szíve vadul dörömbölt. Mögötte az 1rök tovább
kiáltoztak utána, és Lina tudta, ha más 1rök is arra járnak éppen, 1k is nyomban üldöz1be
veszik majd. Rejtekhelyre volt szüksége! El1tte nyílt a Bilbollio tér  talán akad ott egy hely,
ahová biztonságban behúzódhatna? És mintha válaszként érkeztek volna, Doon szavai ötlöttek
hirtelen az eszébe:  A könyvtár. Majdnem mindig nyitva tart, még ünnepnapokon is. Nem
volt ideje rá, hogy sokáig törje a fejét. Azt sem merte megkérdezni magától, hogy vajon
Edward Pocket hajlandó lesz-e elbújtatni 1t, vagy hogy egyáltalán lesz-e olyan zug a
könyvtárban, ahol el lehet rejt1zni. Csak száguldott az átjáró felé, amely a könyvtár ajtajához
vezetett, és végigfutott rajta.
A könyvtár ajtaja azonban nem nyílt ki. Kétségbeesetten rángatta az ajtógombot. Húzta és
tolta, és akkor, ugyanabban a pillanatban, amikor a térre érkez1 1rök rohanó lépteit
meghallotta, észrevette az ajtóra ragasztott, kézzel írott kis táblát:  A Dalok napján zárva. Az
1rök most már egészen közel jártak. Ha futásnak ered, egész biztosan meglátják. A falhoz
lapult, reménykedett, hátha nem jut eszükbe bepillantani a könyvtári átjáróba. Hiába
reménykedett.
 Ott van!  üvöltötte az egyik 1r.
Lina megpróbált elrohanni mellette, de az átjáró túl keskeny volt, és a férfinak sikerült
elkapnia 1t a karjánál. A lány tekerg1zött, rúgott és lökdösött, ám most már az 1rparancsnok
is megragadta. Ujjai vaskapocsként szorították Lina másik karját.
 Hagyd abba az ellenkezést!  ordított rá.
Lina egyszer csak megmarkolta a férfi drótszerQ szakállát. Teljes erejéb1l megrántotta,
mire az 1rparancsnok felüvöltött, de mégsem engedte el. El1retaszította a lányt, kis híján a
földre lökte, majd a két 1r együttes er1vel vonszolta keresztül a téren. Kényelmetlen,
féloldalas pózban tartották, és emiatt Lina még a saját lábában is folyton elbotlott.
 Ez fáj!  panaszkodott Lina.  Ne olyan durván!
 Nem te fogod megmondani, mit hogy csináljunk!  torkollta le az 1rök parancsnoka. 
Addig tartunk vasmarokkal, amíg le nem rakunk ott, ahol a helyed van.
 Na és az hol van?  kérdezte Lina. Olyan forró düh öntötte el saját balszerencséje miatt,
hogy még félni is elfelejtett.
 A polgármesterrel van találkozód, kislány  felelte a férfi.  0 majd eldönti, mi legyen a
sorsod.
 De hát én tettem semmi rosszat!
 Rosszindulatú híresztelések terjesztése a vád  ismételte a parancsnok.  Hazugságok,
amelyek egyedüli célja, hogy nyugtalanságot keltsenek a polgári lakosság körében.
 Nem volt hazugság!  vágott vissza a lány. A parancsnok erre azonban még er1sebben
szorította a karját, és akkorát lökött rajta, hogy egész testével oldalra zuhant.
 Egy szót se többet!  mordult rá, és az út hátralév1 részét gyászos csendben tették meg.
Néhányan már gyülekeztek a F1 téren, bár az el1készületi munkálatok a Dalok ünnepére
még nem fejez1dtek be. Utcasepr1k sétáltak le és fel a téren seprQikkel. Valaki felbukkant az
egyik épület második emeleti ablakában a Kocsi utcán, és kibontotta a zászlót, amely mindig
látható volt a Dalok napján  hosszú, vörös szövetb1l készült, amely bár az évek során er1sen
megfakult, még mindig büszkén mutatta a folyót jelképez1 hullámos vonalakat.  A folyó
dalával együtt városuk zabolátlan er1forrását ünnepelte. Függ majd egy zászló a tér Széles
utcai oldalán is, mély, sárgásarany színQ szövetb1l, rajta  A Város dalát jelképez1 [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • mexxo.keep.pl